jobbiknagyszenas
Jobbik

 
Men
 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Elfelejtettem a jelszt
 
Szavazs
Lezrt szavazsok
 
Hrek
Hrek : „Megkaptuk a bkeszerzdsek legkegyetlenebbikt”

„Megkaptuk a bkeszerzdsek legkegyetlenebbikt”

  2010.06.04. 22:13

Grf Teleki Pl a trianoni dikttumrl 

A trianoni bkedikttum alrsa utn msfl hnappal Horthy Mikls kormnyz grf Teleki Plt nevezte ki miniszterelnknek. A kivl llamfrfi tagja volt a magyar bkedelegcinak, ksztette el Magyarorszg etnikai trkpt – hasztalan, mert a nagyhatalmak a tnyekre fittyet hnytak. A dikttum alrsa utn Teleki grfra szomor ktelessg hrult: miniszterelnkknt terjesztette el a Nemzetgylsben „a bkeszerzds becikkelyezsrl szl trvnyjavaslat”-ot, amely „1921. vi XXXIII. trvnycikk” nven vonult be a magyar trtnelembe.

1920. november 13-n grf Teleki Pl beszdet mondott a Nemzetgylsben abbl az alkalombl, hogy kormnya benyjtotta a trianoni dikttum ratifiklsra vonatkoz trvnyjavaslatot. Mivel ez a szveg a szlesebb nyilvnossg eltt kevss ismert, az albbiakban a megrz beszd legfontosabb rszleteit kzljk.


„T. Nemzetgyls! Engedjk meg, hogy ebben a pillanatban, amikor haznknak balsorsa s sajt vgzetem erre a helyre llt, szinte legyek, taln azrt is, mert azt hiszem, hogy minden krlmny, taln maga a nemzet becslete is azt kvnja, hogy utoljra szljak a Nemzetgylshez errl a helyrl.
Amikor sszeomlottak a frontok, akkor a magyar nemzet azt a tulajdonsgt kvette, amely mindenkor jellemz volt re nzve, hogy mg a szerencstlensgben is, mg akkor is, amikor lelketlen vezetk flrevezettk, mg abban a pillanatban is a magyar nemzet becsletes volt s becsletesen tudott s akart hinni. Ebben a becsletessgben s ebben a hitben tette le, dobta el a magyar nemzet magtl a fegyvert, azt gondolva, hogy ugyanolyan bnsmdra fog tallni, mint ahogy bnt volna el, ha az becsletes kezbe lett volna letve a vilg sorsa.

Igazsgot vrtunk, de ahelyett kaptunk egy bkt, egy bkeszerzdst, amelynek sszes egyb jellemvonsai kzl csak egyet akarok ma kiemelni, hogy szemben minden bkeszerzdsekkel, ez a legkevsb szinte bkeszerzds: az szintesgnek s a hirdetett igazsgnak megcsfolsa.
Azutn kvetkezett egy id, amidn dolgoztunk. n ismerem ezt az egsz munkt, mert a bolgr front sszeomlsa napjtl abban rszt vettem, rszben vezettem. Dolgoztunk, bizonytottunk, igyekeztnk sszehordani mindazokat a bizonytkokat, amelyek Magyarorszg igaza mellett szlnak…. (A kupolaterem fell a Himnusz hangjai hallatszanak. A Nemzetgyls tagjai felllanak s neklik a Himnusz befejez rszt.)

Tudtuk azt, amidn a bkedelegcival kimentnk Neuillybe, hogy megrtsre tallni nem fogunk. Soha az alatt az id alatt, mg a bkemunka elksztsn dolgoztam, nem gondoltam azt, hogy valsgos megrtsre fogunk tallni. Mindig meg voltam gyzdve arrl, hogy az a munka, amelyet vgznk, s amelyet akkor vezettem, a trtnelem szmra kszl, hogy mi a trtnelem tlszke el raktuk le argumentumainkat s nem a brk el, akik megtagadtk ennek a foglalkozsnak minden attributumt.
Kzben lttunk itt-ott, a nem kzvetlenl rdekelteknl, derengeni nmi remnysugrt; lttunk megrtst, amely rszben abbl fakadt, hogy olyanok, akiknek alkalmuk volt mlyebben beletekinteni a prizsi bkedelegcinak munkiba, lttk azt, hogy ottan nem a fellltott elvek alapjn tlnek, hanem Eurpnak jvjt alsni igyekeznek.

Mi akkor mr gy llottunk ott, mint vdtelen, teljesen vdtelen test, amely mr nem vrt semmit. Mr igazsgot sem vrtunk, mert tudtuk azt, hogy a mi bkeszerzdsnk egy nagy mnek kisebb s kevesebb figyelemre mltatott rsze, amely kevesebb figyelemre mltatott rsznek megvltoztatsa azonban annak a nagy munknak megvltoztatst is maga utn vonta volna, amely elssorban Nmetorszg ellen irnyult, s amelyet ha meg kellett volna vltoztatni, ez olyan kvetkezmnyekkel jrt volna, amelyek a mi bknket is megvltoztattk volna.

Akkor mr nem vrtunk igazsgot, de nemessget vrtunk, olyant, amint mi gyakoroltunk azokkal az entente-honpolgrokkal szemben, akik a hbor alatt Magyarorszgon szorultak. Ehelyett azonban olyan bkeszerzdst kaptunk, amelyben gy bntak velnk, mint azokkal a honpolgrainkkal, akik a hbor alatt kint rekedtek. Megkaptuk a bkeszerzdsek legkegyetlenebbikt. /…./

Ez a bkeszerzds egyike minden korok legrvidltbb s legvgzetesebb alkotsainak. Ktetekre men bizonyt anyaggal bizonytottuk ezt, s azt hiszem, hogy a trtnelem tlszke nem is adhat msnak igazat, mint neknk. Ezekben a bizonytsokban soha sem lptk tl - azoknak mdjt nem kvetve, akik ellennk skldnak – annak a kerett, amit a legszigorbb kritika a legtudomnyosabb munkstl megkvnhat. Mltztassk megengedni, hogy ezekre ne trjek ki rszletesen. Ez nem szksges magyar ember eltt, s a vilg eltt sem lesz szksges, mert hiszen eltte fekszik ez a m, amelyben argumentumaink ssze vannak gyjtve. Mltztassk csak azt megengedni, hogy egyetlenegy auktoritsra hivatkozzam, s minthogy egy amerikai egyetemrl indultak ki azok a pontozatok, amelyek s amelyeknek be nem tartsa mg inkbb okai annak, ami Eurpra r van mrve, egy amerikai egyetemnek egyik kivl professzort idzzem.

A princetoni egyetem egyik kivl professzora, Marshall Brown, azt mondja, hogy egy llamot a maga llami s trsadalmi letvel l organizmusnak kell tekinteni, amelyet slyos kvetkezmnyek nlkl nem lehet sem sztdarabolni, sem megcsonktani.

T. Nemzetgyls! n nem tehetek mst, mint kormny, s mint aki annak idejn erdlyi ember ltem dacra abba a szerencstlen helyzetbe kerltem, taln azeltti tudomnyos munkssgomnl fogva, hogy knytelen voltam helytllni mint klgyminiszter az alrsrt, vgig kell hogy rtsem ezt a keser poharat, s n magam, aki minden munkban, de minden hibban is, amely taln ez alatt az id alatt trtnt s minden msban, ami ezalatt trtnt, els s legfbb felelsnek tekintem magamat, knytelen vagyok ezt a trvnyjavaslatot elfogadsra ajnlani. /…/

Ebben a nemzetben leter van. Ez a nemzet lni akar, ez a nemzet dolgozni akar. Ez a nemzet csak a legutbbi napokban is megmutatta azt, hogy nmagt fegyelmezni, rendben tartani tudja, s megmutatja ma azt, hogy meg tud rteni olyan rveket is, amelyek – nem a pillanat rdekeirt – a szven keresztl az szhez szlnak, ahhoz az szhez, amely nem a szv ellen foglal llst, hanem amely sz a hazrt mkdik.

s ez az egyetlen, amibl a demarkcionlis vonalon tl lv honfitrsaink ert merthetnek. Nem merthetnek msbl ert az jvjkre nzve, nem merthetnek msbl meggyzdst arra nzve, hogy nem vesznek el, mint a mi egyetrtsnkbl s a mi megersdsnkbl. Mert csak egyetrtve, sszefogva s az sszefogott erket toronymagassgra emelve tudjuk majd ket is istpolni. Ezzel az ervel igenis tudjuk majd ket megvdeni, tudjuk majd honfitrsainkat, a magyarsgot, mindentt tiszteletben tartani s tudjuk majd elrni, hogy a nemzetek kztt a magyar tisztelt, becslt s megvdett legyen, megvdett az egsz vilg ltal, de csak akkor, ha nmaga ehhez hozz tud jrulni.
T. Nemzetgyls! n, midn ezt a trvnyjavaslatot itten elfogadsra ajnlottam, azt is mondottam, hogy azrt, ami van, azrt, ami megmsthatatlanul trtnt, akr mint tny, akr mint mulaszts, n elssorban viselem a felelssget. Viselem ezt a felelssget teljes slyval, mert hiszen ezekben a munkkban sokan vettek rszt ideig-rig egyik vagy msik helyen, de taln senki sem olyan llandan, olyan fontosan, br klnbz llsokban, mint n.

s ppen azrt, mert n ezt a felelssget a legteljesebben akarom viselni, a legteljesebben akarom viselni azt, hogy ezekben az elmlt idkben, az n rszemrl, az n szemlyemben, aki ezeket tettem, trtnt-e mulaszts, n a Hz asztalra teszek egy indtvnyt, amelyben krem, hogy az n mkdsemnek, mint klgyminiszternek s mint miniszterelnknek megvizsglst a Hz azon bizottsgra bzza, amely az 1920 : X. tc. ltal felllttatott. Egyszval, hogy vilgosan beszljek, mkdsemrt a vd al helyezsi indtvnyt is megteszem magam ellen, hogy ezzel a sajt szemlyemben – senki msrl nem szlok – sszes tnykedseimrt a legteljesebb mrtkben feleljek. (Taps)”

Teleki grf teht beszde vgn nmaga ellen nyjtott be vdindtvnyt annak kivizsglsra, hogy megtett-e mindent tle telhett a slyos dikttum elkerlsrt. Az indtvny szvege a kvetkez:

„Indtvnyozom, hogy a Nemzetgyls az 1920. vi X. tc. alapjn s az 1847-48 : III. tc. 32. -nak a.) pontja rtelmben engem, grf Teleki Pl miniszterelnkt s volt klgyminisztert vd al helyezzen.”

Hogy jobban rtsk az indtvny lnyegt, szksges felidzni a hivatkozott – a „fggetlen magyar felels ministerium alaktsrl” szl - 1848-as trvny 32. a.) pontjt:

„A ministerek feleletre vonathatnak minden olyan tettrt, vagy rendeletrt, melly az orszg fggetlensgt, az alkotmny biztostkait, a fennll trvnyek rendelett, az egyni szabadsgot, vagy a tulajdon szentsgt srti, s ltaluk hivatalos minsgkben kvettetik el, vagy illetleg adatik ki.”

Az 1920. vi X. tc. szerint a felelssgre vonsrl a Nemzetgyls hatroz, a vd al helyezsrl egyszer tbbsggel dnt, a brskodst pedig az alkotmnyvdelmi bizottsgbl alakul brsg gyakorolja.

Teleki grf indtvnyhoz hozzszlt Tomcsnyi Vilmos igazsggyi miniszter is, aki a kormny valamennyi tagja ellen krt eljrst:

„T. Nemzetgyls! A miniszterelnk r az imnt egy indtvnyt terjesztett a t. Nemzetgyls el, a kormny tbbi tagjainak elzetes tudomsa nlkl. Mindamellett, hogy errl nem tudtunk, gy, amint a mltban a miniszterelnk r minden tettrt a felelssget vllaltuk s azokkal mindig szolidrisak voltunk: gy ezrt a tettrt is vllaljuk a felelssget s ezzel is szolidrisak vagyunk. ppen azrt tisztelettel krem a t. Nemzetgylst, hogy amennyiben ez indtvny rtelmben hatrozna, a vizsglatot s a felelssgre vonst a kormny valamennyi tagjval szemben alkalmazni mltztassk.”

A Nemzetgyls a beterjesztett indtvnyt ugyanezen az lsen elvetette. Msnap, 1920. november 14-n Teleki grf bejelentette a kormnyznak a kormny lemondst. Horthy Mikls a lemondst nem fogadta el.
 

 
Magyar Grda

 
JobbikTv

 
Linkek
 
Ennyi ltogat!
Induls: 2008-03-03
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG